A csillagszóró önmagában is szép, de ha írsz is vele a levegőbe, igazán cool látvány tud lenni. Ehhez adunk most tippeket.
Amire szükséged lesz:
- 3 ember: egy, aki fényképez, egy, aki begyújtja a csillagszórókat, egy, aki ír a csillagszórókkal
- 1 fényképezőgép
- Állvány (ha nincs, akkor tedd le valami stabilra)
- Csillagszórók
- Öngyújtó vagy gyufa
Fényképezőgép beállításai
A kamerát előre állítsuk be, majd biztonságosan rögzítsük az állványra. Állítsuk be a zársebességet: válasszuk a shutter priority módot. Próbálkozzunk az idővel, mert ez attól függ, mit írunk ki a csillagszóróval, de nagyjából 10 másodperc elegendő (egy szív rajzolásához azonban 5 másodperc is elég sok volt).
Hogyan írjunk a csillagszóróval?
Ehhez sokat kell majd kísérletezni. Először is álljunk szembe a kamerával. Nyújtsd ki a kezed jobbra, s visszafelé, jobbról balra írd le a szót (mivel szemben állsz a kamerával, így a fényképen fordítva, tehát helyesen lesz – igaz, a kész képet később is tükrözheted). Ha jobbkezes vagy, észre fogod venni, hogy bal oldalt, a szó végénél (mivel oda már nem ér úgy a kezed) kisebb helyet használsz fel az írásra. Ezt nem árt figyelembe venni, amikor írsz (a balkezeseknél ez nyilván fordítva lesz).
Az írott betűk szebben hatnak, mint a nyomtatottal írtak, mivel a kamera felveszi a csillagszóró valamennyi mozgását, így nem állhatsz meg szóközt tenni a betűk közé. A csillagszórókkal folyamatosan, lazán írj.
Az a személy, aki begyújtja a csillagszórót, amint átadja, elhúzódik a kamera látószögéből. Az a személy, aki ír a csillagszóróval, ezzel egyidejűleg oda helyezi a kezét, ahonnan kezdi az írást, s jelzi a fényképezőgépes társának, hogy készen áll. A zár elég hangosan kattan ahhoz, hogy az író hallja, s ekkor elkezdheti az írást. Ha az előtt fejezi be az írást, hogy a zárszerkezet újra bezáródna, akkor csak tartsa nyugalomban a kezét a csillagszóróval, amíg szükséges.
Legyetek ötletesek!
Ha már ráéreztetek, hogyan kell a csillagszóróval írni, kreatívkodjatok:
- Különféle alakzatokat is „festhettek”.
- Egyszerre többen is írhattok, „festhettek”.
Szeretnéd megvalósítani? A csillagszórókat nálunk is megvásárolhatod, de megtalálod nálunk a legnépszerűbb tűzijáték típusokat is, hogy feldobd a hangulatot.